Gyöngyösi Gergely
PÁLOS REMETE TESTVÉREK ÉLETRAJZAI
(1530 körül)
(Részletek)
Előszó
Minthogy az idő mulandósága nem engedi meg, hogy emlékeink kincsestárát sokáig megőrizzük, mert mindnyájunkat elragad a halál, ezért régi szokás az eseményeket az írás tartósságára bízni, nehogy az elmúlt idők történetét nem ismerő kor bizonytalanul tévelyegjen.[1] Éppen ezértrendfőnökségem alatt rendünk magyar-, német- és horvátországi kolostorainak iratszekrényeit, ládáit átkutattam, a különféle írásokat átolvastam, és ezek alapján a kolostorok kiváltságairól leltárt állítottam össze. Midőn a testvérék, de főleg a rendfőnökök életét írtam, némely felmerülő problémával késő éjszakába nyúlva lámpa fényénél foglalkoztam, hogy olvasóimat ne csak az elbeszélések változatosságával gyönyörködtessem, és Teremtőjüket szentjeiben csodáltassam; hanem ragyogó és dicső példájukkal, az erények csúcsaira fölvezessem, és a tökéletesség állapotára is ösztönözzem. Amíg ez a gyöngécske művem hosszú éveken át szorgalmas kezem közt visszatartva rejtőzött, nem hiányoztak, akik azt hitték, és mondták is, hogy mások előrehaladása iránti irigység, vagy méginkább a kemény bírálattól való félelem tartott vissza, mert a megtalált kincset elhanyagolta nyilvánosságra hozni. Ami bizony részben igaz is volt, mert ennek a műnek a megjelenését késleltettem: először azért, mert nem gondoltam, hogy szerény tehetségemmel az olvasónak bármi hasznot is tudnék nyújtani; aztán főleg azért is, nehogy ez a (valahogyan gyöngén sikerült) munkám mindazon atyák megfeddésének lássék, akik jóllehet angyali férfiak, a mennyei társalgásban kiválóak, természetüknél fogva azonban törékenyek. Amíg testben éltek a földön, azt igyekeztek megvalósítani, amit az angyaloknál láttak az égben; dicsőítették Istent énekekkel, imádságokkal és ujjongó dalokkal.
Senki sem kételkedik benne, hogy sokan vannak a könyvek bírálói között, akik, amit az egyik emberben elismernek, ugyanazt a másikban megróják, mintha az erény és a bűn nem a dolgokban jelenne meg, hanem a szerzővel változna.[2] Ezeknek a csipkelődésétől féltem. Ám mégis azoknak a hajdani atyáknak a tettein buzdultam föl, akik a szent sátorban képességeik szerint azt ajánlották föl, amijük volt: az egyik aranyat, a másik ezüstöt, egy másik drágakövet, a következő bíbor vagy fehér patyolatot, vörös bársonyt, vagy kék selymet (vö. 2Mózes 35). Ezért gondoltam, hogy helyesen cselekszem, ha fölajánlhatom mintegy a kecskék szőrét és bőrét, mert az apostol is a megvetetteket ítéli inkább szükségesnek. Így a sátor egész szépségét bőrrel és kecskeszőrből készült szőnyeggel borították be (vö. 2Mózes 36,18). Így a nap hevétől és a viharok támadásaitól hatásosabban védték meg.[3]
Én is így bíztam ama remetéskedő testvérek érdemeiben, akik hajdan mélyedésekben és barlangokban laktak, de nem a földön mászkáló állatokkal sétálgattak, hanem inkább az erények szárnyain és a szemlélődés vágyain felhőként emelkedtek a magasba, és lelküket az égi szépség szerint alakítva az üdvözült lelkekkel egyesültek. Mert valóban, ezeknek pusztán Istenhez fordulása alkalmas rá, hogy a vallásos és buzgó emberek lelkét az égiek felé segítse. Bizony minden hívőnek elegendő követésre méltó példát hagytak. Kiváltképpen azoknak, akik feddhetetlenül akarnak harcolni a Teremtőért és az apostoli életet akarják megvalósítani. Akiknek egy volt a szívük és a lelkük az Úrban, és senki sem tartott semmit a sajátjának mindabból, amijük volt, hanem mindenük közös volt, és kinek-kinek szüksége szerint osztották szét (vö. ApCsel 4,32; 35). Éppen úgy, ennek az értekezésnek az anyagát is nagyrészben Zalánkeméni János atya gyűjtötte össze, aki kétszer volt rendünk főnöke. Magát a művet a boldog emlékű horvát Dombrói Márk atya, a hajdani zágrábi helynök kezdte el. Én, Gyöngyösi Gergely testvér pedig folytatom, ugyanazzal a nemes szándékkal, mint elődeim tették; az ég Urának, az Istenszülő Szűznek és Remete Szent Pál tiszteletére…
5. Kezdődik Özséb testvér világi élete
Földi világ sok férfia közt s viharában a kornak:
Nőtlen Özséb példás élete, fénye ragyog.
Özséb Magyarország fővárosában, Esztergomban született derék és előkelő szülőktől. Még nem választották el az anyatejtől, amikor már megkezdte a tanulást. A jó erkölcsöket úgy megszokta, hogy a gyerekek hiú játékaitól elmenekült, egyszersmind szigorú tetteket vitt véghez. Teremtőjéhez és Megváltójához éjjel és nappal jámbor imádságokkal könyörgött. Akkora kegyelmet érdemelt ki tőle, ho |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
