Az előadás célja 1) a szegény nippuri polgár ismertetése Csordás Antal fordításában: 2) Az ókori mezopotámiai mese összehasonlítása Fazekas Mihálynak a Ludas Matyi-jával; s 3) Az ásatások és tanulmányok hatása a tudományos, dilettáns és az általános körökre.
Az előadó beszámolt az 1951-52-ben történt szultantepei ásatásokról, az ehhez kapcsolódó nippuri és ninivei leletekről, melyek a mese terjedelméről és Kr. e. 701-es szultantepei agyagtábláknak egy korábbi forrásáról tanúskodnak. Sultantepe Anatóliában van, a mai Törökország legdélibb szélén közel a szíriai határhoz, az ókori Mezopotámia északi végében, az Eufrátesz folyó felső folyásához közel (a Rakka, vagy Ragga nevű mellékfolyónál), Úrfától (Edessától) kb. 50 km-re keletre és Harrantól északra, egy patak és a Rakka vagy Belikh folyó összefolyásánál található. Úrfa, római néven Edessa, ó-arameus nyelven Urhai, ősrégi arameus város, mely sok történelmi viszontagságon esett át: Suméria idáig nem ért el, a hetiták sem Anatolia felől, viszont beletartozhatott I. Sargon Akkád birodalmába (K. e. 2003 körül), Hammurábi Babyloniának északi széléhez (K.e. 1700 körül, valószínűleg összetűzések helyszíne lehetett a Hurrikkal), később az asszír birodalomhoz került (pl. Assurbanipal uralma alatt, K.e. 650 körül), azután a seleukidák fennhatósága alá került, majd a Párthús Birodalomhoz. A Római Birodalomhoz csak K. u. 200 és 250 között került. 608-622 között Perzsa kézre kerül, röviddel ezután, 639-ben már az iszlám urai parancsolnak benne, de rövid ideig a XI. század végén Flandriai Baldouin önálló keresztény fejedelemséget létesített itten és a később folytatódó iszlám (oszmán török) uralom ellenére a város a szíriai kereszténység fontos központja volt, püspökséggel.
Csordás Antal megjegyezte, hogy magyar részről is foglalkoztak e tárgyról (a nippuri Matyi mesével), névszerint Julov Viktor már 1963-ban és Farago József 1966-ban de ennek ellenére irodalom tudósaink úgy Magyarországon, mint külföldön, még mindig a Katona Lajos (folklorista és irodalom történész, 1862-1910) és Halász Ignác (1855-1901, a kolozsvári egyetemen a magyar és finn-ugor tanára) XIX. századbeli kutatásai eredményeit használják tényként a Ludas Matyi eredetével kapcsolatban. Ez az álláspont – az előadó szerint – átvizsgálásra méltó, ha figyelembe vesszük, hogy a Ludas Matyi elemeiben és szerkezetben közelebb áll „a szegény nippuri” meséhez, mint a Katona Lajos által említett Trubert regény, római, provencei, norvég, toscanai, lotharingiai, francia és siciliai mesékhez. A mese terjedelme Mezopotámiából egyenesebb utakon is jöhetett magyar tájakra és Fazekas Mihály (1766-1828, író és botanikus, legismertebb műve az 1850-ben kiadott Ludas Matyi.) figyelmébe, mint nyugati utakon. Fazekas nem csak Nyugaton (a francia háborúban) katonáskodott, de Galíciában is, majd később a török elleni háború idején Moldvába helyezték. Nem kizárt, hogy itteni mesék alapján írta 1804-ben a Ludas Matyi-t.
Röviden összefoglalva „a szegény nippuri polgár” meséje így szól:

A szerencsétlen asszír Ludas Matyi, vagyis Gimil-Ninurta, ruhája árán, nem ludakkal akart szerencsét próbálni, hanem egy kecskével ajándékozzá meg a polgármestert, azt remélve, hogy őt vendégül látja. Mikor csalódottan kitessékelték a polgármester lakhelyéről, egy sípcsonttal engesztelésül, Gimil-Ninurta fogadást tett, hogy háromszorosan fogja visszafizetni sérelmet az igazságtalan polgármesternek. A polgármester, akárcsak Döbrögi urunk a fenyegetést hallván hahotára fakadt.
Gimil-Ninurta nem ácsként látogatja meg kártevőjét, hanem mint egy úr, hadiszekéren, derék kötőt viselve s ajándékul egy ládikában madarakat vitt, amire csalafintán azt mondta, hogy aranyat tartalmaz. Mind ezeket a királytól kapta bér ajánlat cseréjében. A polgármester asztalához fogadta, mint Matyit Döbrögi. A polgármester hamarosan elszundikált, ez alatt Gimil-Ninurta a madarakat szabadon engedte, s a ház népét vádolta, hogy az aranyat ellopták. Jóvá térítésként elveri a vendéglátóját s a költségei feletti összeggel, távoz a háztól. Üzenetet hagy, hogy a három tartozásból egyet lerótt, kettővel tartozik még.
Akár csak Ludas Matyi, a második tartozást orvosi öltönyben hajtja végre. Mindkét mese hőse a ház népét ürüggyel távolítja el a verés színhelyétől. Gimil-Ninurta azt mondta, hogy mestersége teendőit sötétségben, magánban végzi. Ezúttal is jól elverte a polgármestert és hagyott üzenetet, hogy még jár egy verés.
Mindkét furfangos főhős cselhez folyamodva egy másik személy közreműködésével csalták el az őrséget, s amíg az őrök távol voltak, addig eleget tettek ígéretük harmadik részének is.
A két elbeszélés nemcsak alap formáiban azonos, hanem kisebb részleteiben is.

A Magyar Múlt, Vol. XV. évfolyam. No. 37-38, 1987-88, 87old