Bunyevácz Zsuzsa: Isten kegyelméből...

ami a Da Vici-kód című könyvből kimaradt

Dan Bown 2003-ban megjelent és gyorsan világhírűvé vált Da Vinci-kód című könyvének egyik alaptémája az az elképzelés, hogy a Szent Grál valójában Jézus Krisztus vérvonala. Jézus a szerző szerint a Kr. e. 1000 körül élt Dávid király vérvonalából származik, magyarul a Szent Grál valójában a dávidi vérvonal. De vajon tényleg így van ez? A szent vérvonal kifejezés vajon a Dávid királyi házára, vagy inkább a magát Nimródtól eredeztető Árpád-házra illik jobban?

Ha az első civilizációk történetét vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy kivétel nélkül minden ősi kultúra királya/fáraója - nevezzék magukat bárhogy - hatalmát, tudását, beavatottságát az égiektől származtatta. Mindegy, hogy a sumir, az egyiptomi, a görög vagy például a római mitológiát nézzük, mindegyik ugyanazt a történetet mondja el: kezdetben az istenek uralkodtak az emberek felett, majd lányaikkal háltak, a nászból származtak a félistenek. Az istenek után ezek a félistenek uralkodtak, majd az emberek lányaival történő további nászokból - mialatt persze tovább hígult az isteni vér - származtak az uralkodók. A vérvonal megőrzése tehát rendkívüli jelentőségű volt, hiszen az uralkodó ereiben így tulajdonképpen isteni vér csörgedezett.

Az Égből alászállt királyság gondolatával legkorábban a sumiroknál találkozhatunk: a mezopotámiai Nippurból került elő az emberiség első ismert királylistája, amelyet kb. négyezer évvel ezelőtt állítottak össze. A lista a következőképpen kezdődik: A királyság alászállt az égből.... Hitelességét fokozza, hogy a már ismert korabeli királyi székhelyeket sorol fel. A szakértők szerint egyértelmű, hogy a királyság intézményét a sumirok isteni eredetűnek tartották. Számukra nem lehetett kérdéses a király személye, aki alapvetően különbözött más személyektől.

A királylista szerint a vízözön előtt nyolc király uralkodott 67 sá-n keresztül. A helyhiány miatt nem részletezett számítások eredményeként többen arra a következtetésre jutottak, hogy a vízözön előtt a királyok 24120 évig uralkodtak összesen. Ha a bibliai vízözön - ahogy azt Sir Leonard Woolley ásatásai során bizonyította - Kr. e. 4000 körül következett be, akkor ezek szerint a királyság Kr. e. 28 000 körül szállt le a Földre.

Az ősi Nippur városból származó egyik felirat szerint a legelső birodalmat, mely az a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig terjedt, Uruk városának főpapja alapította, és itt éltek a világ első papjai és királyai. Az ismert, hogy a sumer kultúra kb. Kr. e. 4000 körül már virágzott, az első sémitáknak pedig nincs bizonyíthatóan nyoma Kr. e. 3200 előtt. A Grál vérvonal nem indulhatott tehát Dávidtól, hiszen ha csak a vízözön időpontját fogadjuk el hitelesnek, a vérvonal már akkor legalább nyolcszáz éve létezett, mielőtt első sémiták Mezopotámiába érkeztek.

A sumirok voltak tehát az elsők az ismert történelemben, akiknél az Isten kegyelméből, az Isten által kiválasztottak, karizmatikus vagy szakrális uralkodók hatalma megkérdőjelezhetetlen volt, a trónt nem háborúval vagy választás útján nyerték el, hanem az uralkodásra maga az Isten választotta ki őket. Az említett könyv azon állítását, hogy a Szent Grál a Dávidi szent vért jelenti, csak akkor fogadhatjuk el, ha bizonyítva látjuk, hogy a zsidó királyság is az égből szállt alá. Ez azonban - ahogy a továbbiakban látni fogjuk - sem az Ószövetség, se semmilyen más forrás szerint se így történt. Dávid nem volt karizmatikus király. Fia, Salamon volt Izrael első dinasztikus uralkodója, noha hivatalát - több kutató egybehangzó véleménye és a bibliai adatok alapján állíthatjuk - isteni karizma (isteni kegyelem ajándéka) nélkül vette át.

De ugorjunk egy kicsit vissza az időben! A Grál-királyságnak, a szent vérvonalnak nyilván az első emberrel kell kezdődnie. És valóban: a sumer teremtésmítosz, az Enúma elis VI. tábláján azt olvashatjuk, hogy az embert Tiamat fia, Kingu vérével teremtették. Az ember neve Lullú, ami kevertet jelent. Egy másik mezopotámiai mítosz szerint is az embert istenvérből és agyagból gyúrták össze.

Kramer, a neves sumerológus szerint Nippurban előkerült olyan ékírásos szöveg is, miszerint Anu, Enlil, Enki és Ninhurszag teremtették meg a fekete fejű embereket. A fekete fejű alatt sumerokat értett. Az Enúma elis szerint az első ember Adáma földi ember nevet kapta. Az ékírásos szövegekben az ember képmásaként szerepel. Az Ószövetségben (Ter 1:27) is ezt olvashatjuk: Teremté tehát az Isten az embert az ő képére.

Gardner, jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus (Laurence Gardner: A grál-királyok eredete, Gold Book) a Grál-királyok vérvonalát az első - a sumir - embertől, Ádámtól származtatja. Innen az ószövetségi történet ismerős: Ádám és Éva fia, Káin, megöli testvérét Ábelt. Káin leszármazásával kapcsolatban az Ószövetség szűkszavú, csupán néhányukat említi név szerint, majd (Ter 4:25) Ádám pedig ismét ismeri feleségét: és az szülé néki fiat, akit Sétnek neveznek. Majd Sét nemzetségének leírása következik. A két nemzetségvonal, annak ellenére, hogy vannak benne különbségek, lényegileg egyeznek.

Gardner kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik nemzedékrendet az Ótestamentum szerkesztői találták ki. Szerinte a káini leszármazási vonal a valódi Grál-vérvonal, és nem a Séti. Szerinte Káin leszármazottai a dél-mezopotámiai Urtól az északi Assur városáig uralkodtak. Ez pedig az egykori Sumer. Ők voltak a kor legkiemelkedőbb királyai. Mindezek ellenére, és talán emiatt, a Biblia összeállítói úgy döntöttek, Ádám fia, Sét dinasztiája kedvéért 'megfeledkeznek' a párhuzamos uralkodócsaládról, a Káini vonalról... A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a Káini vérvonal egy későbbi tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb kapcsolatot jelentette az egyiptomi fáraókkal. Ezt a kapcsolatot a héber írnokok igyekeztek kitörölni népük történetéből. Szerettek volna ugyanis egy tiszta Ádámi vérvonalat bemutatni Dávidig és Juda későbbi királyaiig - írja.

Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a szent vérvonal a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32) ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.)

Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább.

Véleménye szerint az uralkodói geneológiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse, míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt. Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál-királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt.

Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat minden kultúra örök eredésének a helyén. Ő volt az, aki az ősök egynyelvét bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.

Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak.

A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.

Nézzük, ki és hogyan lett az első királyuk! Az izraeliták és filiszteusok között harc tört ki Kr. e.1050 körül Jeruzsálemért. Ebben az időszakban Sámuel volt a bíró. Íme te megvénhedtél, és fiaid nem járnak utaidon, most azért válassz nékünk királyt, mint minden népnél szokás - kéri a nép Sámuelt (Sámuel I. 8:5-Cool. Majd az Úr így szól Sámuelnek: küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről, és kend fel őt fejedelmül, amit Sámuel meg is tesz, így Saul lesz az első király. Majd bemutatják a népnek, akik azt kiáltják: Éljen a király! Némely kaján emberek azonban azt mondák: mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt és ajándékot nem vivének neki- olvashatjuk, ami abban az esetben furcsa, ha Saul karizmatikus király, ugyanis azok hatalmát a nép nem szokta megkérdőjelezni.

Az Úr később azonban megbánja, hogy Sault tette meg királlyá, ami szintén furcsa egy beavatott királynál. Később Sámuelt az Úr elküldi egy másik jelölthöz, Dávidhoz, akit Sámuel fel is ken. Majd félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék. Ezután Saul Dávidhoz adja a lányát, majd Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében. Saul látta, hogy Dávid veszélyt jelent számára, el is akarta távolítani, végül azonban Saul volt az, aki életét vesztette.

Az események később se egy szakrális királysághoz méltóan következnek: Dávid beleszeretett Betsábéba, ezért megölette annak férjét. Dávid fiát, a trónörökös Amnont testvére, Absolon ölte meg, miután Amnont meggyalázta saját féltestvérét, Támárt. Absolon megpróbálta erőszakkal megszerezni a trónt. Dávid gyakorlatilag egy polgárháborúban szerezte vissza a trónt, fia, Absolon meghalt. Dávid már halálos ágyán volt, amikor trónörökösét, Adóniát koronázták királlyá. Érdekes módon azonban mielőtt véget ért volna a koronázási lakoma, Dávid támogatásával Sádók egy másik fiút, Salamont is felkent királlyá. Salamont fogadták el valódi királynak, aki aztán el is tetette láb alól testvérét és annak követőit.

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Dávid korábban a filiszteusok hadseregében az izraeliták ellen szolgált. Ez elég furcsa előélet annak az embernek, aki Izrael történelmének legfontosabb vérvonalát alapozta meg. Tudnunk kell azt is, hogy Dávid felesége korábban Dávid Urias nevű hadvezérének volta felesége, akik mind a ketten - Urias és Betsábé - hettiták, tehát nem sémiták voltak. (Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus származását, a zsidó eredet ténye irreálissá válik.)

Cristopher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek, több könyvükben (A Hiram kulcs, Hiram könyve, Gold Book) is foglalkoznak Dáviddal, illetve fiával, Salamonnal. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy Dávidnak, illetve Salamonnak nem volt saját hagyománya, ami alapján Isten kegyelméből felkent királyokká válhattak, illetve nem voltak olyan szentélyeik, templomaik, amilyenek a kánaánita királyoknak. Nem voltak építészeik sem, ezért kellett Salamonnak a tíruszi királytól segítséget kérnie temploma felépítéséhez. A szerzők szerint a királlyá avatás ceremóniáját is a kánaánitáktól kapták, ugyanis Saul és Dávid felkenése a kánaánita rítus utánzásának tűnik.

Dávid nemzetségének azonban látszólag vége szakad a babiloni fogság idején., amikor Zedekiahot, Júdea utolsó Dávid nemzetségéből származó királyát megvakították és láncra verve Babilonba vitték, fiait pedig még ő előtte lemészárolták. Az Ószövetség kb. Jézus születése előtt négyszáz évvel ér véget. Azt, hogy Jézus valóban a Dávidi vérvonalból származik-e, nem célja tárgyalni a cikknek, de a fentiek értelmében nem lehet, hiszen Dávid fiait megölték. Azt, hogy Jézus Dávid nemzetségéből származik, csak az Újszövetség írja - ami mai végleges formáját sok száz évvel később, a IV. században kapta meg - de ott se mindegyik evangélista. Se Márk, se János nem nyilatkozik Jézus származásáról. Máté és Lukács között pedig különbség van a Dávid királytól indított vérvonalban: Máté Salamontól indítja a vérvonalat, míg Lukács Dávid egy másik fiától, Nátántól.

Mindenesetre elgondolkodtató, amit Gardner ír: Az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjével kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családok leszármazását Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ehhez a feljegyzéshez a Teremtés könyve összeállítói Babilonban (a fogság idején, a szerk.) hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlása idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték.

Mindezek ismeretében aligha vehető komolyan A Da Vinci-kód című könyv azon feltételezése, hogy a dávidi vérvonal a Szent Grál. Az azonban nagyon is valószínű, hogy Jézus Krisztus Szent vére a Grál. A fentiekből azonban az is kiderül, hogy ez csak akkor lehet így, ha Jézus a valódi Grál-királyok vérvonalából származik: tehát nem Sémtől, hanem Hámon, Kuson át Nimródtól... de ez már egy másik történet.