Az állatból emberré fejlődés útján elődeink az akadémikus álláspont szerint lassan leváltak a majmok ágáról és hosszú évezredek alatt a fáról lejőve, áttértek a gyűjtögető életmódra, majd az eszközhasználattal az agy fejlődésnek indult. Kezdetleges beszéd, kezdetleges hitvilág jellemezte a neandervölgyiként emlegetett emberőst. A tudomány állítása szerint az utolsó tíz ezer év fejlődéstörténete teljesen világos. Az kinek jutott eszébe, hogyha 40 ezer éve már a maihoz hasonló felépítésű és agyi kapacitású ember élhetett, akkor miért csak 5-8 ezer éves civilizációnk? A közben eltelt közel 30ezer éves időszakban, miért nem fejlődtünk kellőképpen? A jégkorszakkal magyarázkodni nem elégséges. Azt állítani, hogy egy másik faj is létezett a Földön, és Atlantiszról indulva tudását megosztotta az ott élő népekkel, bizonyosan felháborítja a tudomány felkent papjait. Az biztos, hogy túl rövid időt jelölnek meg a hordában vadászó ősember és a városállamokat építő, csillagászathoz és matematikához értő, fejlett társadalomban élő ember között. Mi a magyarázata, hogy a világ sok táján intenzív fejlődés vette kezdetét, míg máshol megmaradtak a primitív törzsi körülmények? Abban megegyezhetünk talán minden szkeptikussal is, hogy a túl korai tudásban van valami gyanús. Azonban semmit sem tudhatunk pontosan. Az elmúlt korok emlékeinek, papirusztekercsekre, könyvekbe rögzített tudásának nagy része eltűnt, az Alexandriai könyvtár pusztulásával a lángok martaléka lett. A fennmaradt darabkákból azért összeilleszthetők a valaha tevékenykedett „istenekről” alkotott elképzelések.

Kezdjük az ókori mitológiák isteneivel, akik nagyon hasonlítottak az emberekre. Indiától Babilonig, Athéntól Rómáig és szerte a bolygón minden dolognak és cselekedetnek megvolt a maga istene és ugye emlékeztek rá az iskolai tankönyvekből, hogy például a görög istenek mennyi pajkosságot követtek el emberi alakban. Nos talán ennek a szemléletnek kell legyen valamilyen valóságalapja. Esetleg efféle viselkedés jellemezte az atlantisziakat, amikor meglátogatták a többi embert? Bratyiztak, haverkodtak, emellett a férfiistenek elcsábítottak néhány vonzó lánykát, az istennők pedig egy-egy halandóval csintalankodtak férjeik szeme előtt. Haragos, féltékeny, hiú, bosszúálló, büntető és jutalmazó istenek valóságos halmaza élhetett régebben, akik között előfordult, hogy érdekei érvényesítéséért saját barátaik, szövetségeseik ellen ádázul harcoltak