Nimród bölcsei

2008. június 19. csütörtök 14:53

I. A magyar őstörténet az ókori világtörténelem egyik legnagyobb és legtitokzatosabb problémája, talán éppen kulcsproblémája, és valami köze kell legyen az emberi nem első magas kultúrájához és annak földgolyónkon való elterjedéséhez. Ugyanis egymástól távol eső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók, és ez olyan tény, amit kétségbe vonni nem lehet. Ezek a helyek a következők: 1. Magas-Ázsia hegyvidéke, 2. A Távol kelet, 3. Az Aral-tó környéke, 4. az Indus völgye, 5. Dél-Mezopotámia, 6. Dél-kelet Afrika, 7. A 1 Kaukázus hegyvidéke, 8. a mai Török- és Görögország és 9. az amerikai kontinens középső része, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A magyar nyelvemlékeknek ilyen távoli pontokon való kétségtelen feltűnéséből valami nagyon fontos dolog következik: a magyar nép és a magyar nyelv problémája nemcsak magyar probléma, hanem egyidejűleg sok más nemzeté is, amelyek történelmük hajnalán eddig még ki nem derített módon hatalmas magyar tömegeket olvasztottak magukba. Az előbbi felsorolás még azt is jelenti, hogy a megnevezett helyeket nem kiinduló pontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző irányaiba kirajzott magyar nép hiteles részeinek. A messze került magyar néprészek, amennyiben ma már nem magyarok, az "elveszett magyar törzsek" csoportját alkotják, amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve, beolvadtak a környező népekbe, avagy velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak életre. A régi kelet kultúrnyelve magyar volt és ezt a nyelvet ott a köznép, az állami és egyházi szervek a Krisztus előtti évezredekben rendszeresen használták, beszélték és írták. Ebben az őshazában a magyar népek államalkotói minőségben, uralkodó jellegben szerepeltek, és ők alkották meg csodálatos géniuszukkal az emberiség első magas kultúráját. II. A turáni népfaj úgy keletkezett, hogy Kr.e. több mint tízezer esztendővel, amikor az addig vízzel borított Turáni Alföld száradni kezdett, a víztől elhagyott területekre népek vándoroltak be és ezekből egy új népfaj állott elő, a turáni. Kr.e. 8 ezer esztendővel Turán lakói már nagyon elszaporodtak ezért a területben és számban is erősebb keletiek megtámadták a nyugatiakat és menekülésre kényszerítették őket. A nyugat turániak végül is átkeltek a Kaukázuson és az Ararát hegység körül telepedtek le. Szállásaik itt a Tigris völgyében lenyúltak Ninivéig, a mai Mosulig, a Földközi tenger partján pedig a föníciai Tyrusig, amely várost ők alapították és azt sziklatalaja miatt Csámak nevezték el. {Mózes I. 13-10.} Sőt egy részük Egyiptomba is átvándorolt. Nevezetesebb szállásaik voltak még: Arad, Árvád, és főleg a mai Aleppo helyén épült Árpád, amely Kr.e. a 8- ik században rövid időre a székhelye is volt a birodalomnak. Firduzi perzsa költő szerint a turániaknak az Isten után a hold és a kos volt vallásos tiszteletüknek a tárgya és eme két égi jelenségről a Kos és Holdvilág birodalmának, magukat pedig Kosiaknak nevezték el {azonos a Kusi vagy Kossák elnevezéssel}. Tudjuk azonban, hogy a nép Földünk eme égitestét nem Holdnak, hanem Holdvilágnak mondja; sőt, mivel a holdnap összetételét hónappá egyszerűsíti, joggal következtethetjük, hogy a holdvilágot is már ők rövidítették hóvilágra, melyet aztán mások havilah-há alakítottak tovább. {Mózes I. 2-10.} A kosi birodalom, mintegy 7 ezer esztendeig állt fenn ezen a területen, amikor Kr.e. 728-722 között IV. Salmanassar assyr király megtámadta és legyőzte az Árpádiakat {Kir.lI. 18-34.}, mire a Kosiak visszahúzódtak az Ararát mögé, az Arras és a Csarak völgyébe. Minthogy ezen a területen az egész nemzet nem fért el, egy része, a finnek, az észtek és zürjének kényszerűségből átmentek a Kaukázuson is. Az Assyrok által megtizedelt és az említett népek elszakadásával még tovább gyengült kosiak ettől fogva nem tényezők a történelemben. A Kr.e. harmadik század végén azonban még ott vannak az Arras és Csarak mellett, mert a biblia {Mózes I. 213.} őket, mint ott levőket említi meg. De ezidőtájt Seleucos, Nagy Sándor egyik alvezére, nagy birodalmat alapít Elő-Ázsiában. E küzdelemben a kosiak ismét alul maradtak és ennek következtében a harmadik században végleg elhagyták Elő-Ázsiát és a Kaukázuson túlra költöztek, ahol néhány száz év múlva mint magyarok jelentek meg újra a történelem színpadán. De érthetővé teszi a kosiak menekülését ismert természetük is, mely szerint történetük folyamán sohasem ragaszkodtak úgy a földhöz, mint a szabadsághoz. III. A kosiak, előzőleg kiegészülvén a Becse-i (Beth-Seán korábban általuk elfoglalt helység neve után) magyarokkal, nem vándoroltak ötletszerűen a Sármát síkságon és nem vándorlásuk közben keresték az alkalmas helyet a letelepülésre, hanem azt már az előző hazában kijelölték és a megszállás minden részletét előre megállapították. Hírnökeik, kémeik és kalandozó csapataik már jóval az elköltözés előtt kerestek egy folyók és hegyek által védett helyet, ahová előre kidolgozott menetrend szerint a legalkalmasabb időben elindultak és meg is érkeztek. Ez a hely egy 80 ezer négyzetkilométerű háromszög, melyet két oldalról egy-egy folyó, a harmadikról pedig egy magas hegység határol. A nagyobbik folyót a tótosok, főistenükről Kómának, a kisebbiket rangban második istenükről Bélről Bélának, a hegységet pedig Uralnak nevezték el, mivel hogy ez mint uralkodó magaslat emelkedik ki a síkság közepéből A terület Magna Hungaria néven is ismert. Bent a háromszög közepe táján ma is van egy Kungur nevű hely. Így érthető meg az a közismert tény, hogy az oroszok a magyarokat vengernek, a németek pedig ungárnak nevezik. Kr.u. 862-ben, mikor a magyarok először érintkeztek a németekkel, még az ungur nevet viselték. A magyarok uralt hazájukat Ung-nak, vagy Ungorországnak, ottani fővárosukat pedig Ungvárnak nevezték. Ezért a mai Ung megye kicsinyített földrajzi másolata a Káma-Béla-Ural háromszögnek. A magyar elnevezés {Mózes I. Sodoma és Gomora városokról szóló elbeszélésére hivatkozva} a Gomora szóból ered, ahol a becsetek előzőleg a Kanaániták elnevezése alatt laktak, de a várost az ismert bibliai okok miatt elhagyták és Beth- Seánba költöztek. Sodoma elnevezése: "sütő", Gomoráé pedig: "gyönyörű". A magyar helynevekből megállapíthatjuk, hogyan lett Gomorából gyönyörű, mert vannak Gömör, Gyömrő és Gyömöre nevű helységnevek. Károli Gáspár biblia fordításában {Ezékiel 38-6. és Jeremiás 20-3.} Gomorának és a szomszéd városoknak a lakóit "gomarim"-nak vagy kissé elferdítve "magorim"nak {Magor} nevezték. Valószínűleg, hogy a magor {esetleg olykor mágor} elnevezést sűrűbben használhatták, mint az előbbit, mert a gomoraiak maguk is ezt a nevet fogadták el és vették fel, és döntő katonai súlyuk miatt, az anyanemzettel való egyesülés után, a maguk által használt elnevezést az egész nemzetre kiterjesztették. A magyarok mintegy ezer évig éltek az urali hazában. A megváltozott körülmények miatt eredeti létszámuk megháromszorozódott. Az elő-ázsiai helynevek csodás emlékezete, amelynek bizonyítékait a mai hazában lépten-nyomon megtaláljuk, kétségtelenné teszi, hogy az ungurok {magyarok} minden áron Szíriába akartak visszamenni, de előbb az arabok, majd a törökök hadiszervezete reménytelenné tett minden kísérletet. Azért utoljára olyan földet kerestek, ahol Szíriához hasonlóan hosszú a nyár, derült az ég és búzát, füvet, szőlőt terem a talaj. Ezt a földet kalandozásaik során meg is találták a Kárpátok medencéjében. Szabad átvonulásról azonban szó sem lehetett, mert tekintélyes katonai szervezettel bíró államok {kazárok, szlávok, bolgárok, besenyők és kunok} működtek a kiindulási pont és a cél között. A felsoroltak között a legnagyobb és , leghatalmasabb a Kazár Birodalom volt, amely állam azonban a 8-ik században hanyatlásnak indult és ez lehetővé tette a Kárpát medencébe való bevonulást. IV. Harun-al-Rasid utóda, Mamun kalifa 825-ben döntő vereséget mért a kazárokra és ekkor a katonailag meggyengült Kazária védekezési politikára tért át, sőt határainak őrzésére zsoldosokat fogadott fel. Ügek fia Álmos 819-ben született és 893-ban hunyt el. Álmos őstörténetünk kulcsa és döntő kérdése, mert az Álmos-komplexum felderítésével és tisztázásával felgöngyölíthető egész őstörténetünk, de nagyon figyelni mert nem igaz mese történettudományunk mindeddig csak a rituális gyilkosság "tudományos" megállapításáig jutott el. Álmos fia, az európai történet egyik legnagyobb szabású és legidőtállóbb alkotását hozta létre: Magyarország megalapítását. Árpád Kievben született, ahol egy évtizedet töltött. Árpád gyermekeinek zöme a hatvanas években született. Név szerint ismert fiai: Levente, Tarhos, Üllő Jutas és Solt. Árpád 890-ben veszi át apja után a család ősi törzsének a Megyer törzsnek a vezetését, a Nyék törzs vezetése egyenes ágon megy Árpádtól Koppányig, a "somogyi vajdáig", aki egyben Istvánnak a nagybátyja. A megváltozott hatalmi viszonyok miatt a kristályosodás a Megyer törzs körül indul meg és végül egy vérszerződéssel megpecsételt törzsszövetségben csúcsosodik ki, mely cselekmény egyben a legelső magyar alkotmány és a magyar nemzet születésének napja is. A szövetségbe tömörült törzsek voltak: Megyer, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék és Kürtgyarmat. A megalakult törzsszövetség igen komoly erő volt, amellyel a kor két európai "nagyhatalma", a két császárság feje, Bölcs Leó és Arnulf egyaránt számolt. A törzsszövetség 5 vagy 6 évig tartózkodik az Etelközben. A "besenyő futásnak" semmilyen valós történelmi alapja nincs. A magyarságnak mind a hét törzse támadó kapacitásának teljes birtokában megérkezett rendeltetési helyére. A vérszerződés után a hevenyészetten elhelyezkedett és addig össze nem tartozó törzsek rendeződtek. A törzsszövetség legexponáltabb határterülete a bolgár határvidék és ott is az Alduna felé eső terület volt. A Kárpát medence mint új elhelyezkedési lehetőség már évtizedek óta foglalkoztatta a magyarokat. Árpád első külpolitikai ténykedése az, hogy felveti Bizáncban egy a bolgárok elleni szövetség eszméjét. Ugyanakkor Arnulf, frank-római császár követe egy Szvatopluk közös megrendszabályozására vonatkozó ajánlattal jelentkezik, amit Árpád azonnal el is fogad és amelyik egy 892-ben végrehajtott kárpát-medencei hadjáratot eredményez. A hadjárat befejezésekor megérkezik Bölcs Leó szövetségi ajánlata a bolgárok ellen. Árpád ezt az ajánlatot is elfogadja és ezzel a kárpát-medencei bevonulásra az évek óta várt időpont elérkezett. Árpád a szövetségi ajánlat után összehívja a törzsek vezéreit és bejelenti a háborút. Megszállja a kárpáti bolgár területeket, a Duna-Tisza között elszórt avar telepeket és a balkáni területeken is megindulnak a hadműveletek. Ezek a csapatok a hadműveletek befejezése után a Kárpát-medencébe áttelepült törzseikhez térnek már vissza. Egyúttal 894 őszén megtörténnek az előkészületek az 1500-1800 km-es vándorút előkészítésére is. Az út menetideje, folyóátkelésekkel, napi 25 km-es menetteljesítményt számítva, mintegy négy hónap. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi esőzések révén, május elején azonnal indulni kell, mert a megérkezés után legalább egy hónapra van szükség a közeli télre való felkészüléshez. Legelő szétosztás, téli tüzelő beszerzés, az őszi munkák elvégzése a következő esztendőre, a törzseknek tehát, ha nem akarják éhínségnek kitenni magukat, legkésőbb szeptember közepére rendeltetési helyükre meg kell érkezniük. Mivel egy évi termelés kieseik, miden elrakható élelmiszert tárolni kell a következő télre is, járműveket kell kijavítani, újakat csináltatni, a nyájakat, csordákat össze kell vonni, húst kell konzerválni, lisztet előre beőrölni, minden nélkülözhetőt elcsomagolni az indulásra. Biztosítani folyamatosan a víz és só szükségletet. A harcosoknak is rendbe kell hozni a felszerelésüket. S mindezt egyetlen tél folyamán. Félmillió ember egy közel 2000 km-es útnak csak úgy improvizálva nem indulhat neki. Ez egyszerűen lehetetlen. Itt az a meglepő, hogy ez idáig még egyetlen vezérkari iskolát végzett katona sem akadt, aki a "besenyő futás" felől a naiv "történettudósokat" felvilágosította volna. Mindenesetre 895 tavasza elérkezett és 895 őszén a hét magyar törzs elfoglalta kijelölt helyét és ott éhínség nélkül kitelelt és 896-ban megkezdte mai napig tartó életét. A nagyszabású művelet végrehajtásában különösen a helyben lakó avarok és székelyek jelentettek nagy segítséget, akikkel az érintkezést Árpád állandóan fenntartotta. Árpád diplomáciai erőfeszítései mind a bizánci, mind a frank-római császári vonalon történelmi tények. A bolgár hadjárat és a honfoglalás egyetlen összefüggő akció. Cél: a Kárpát- Medence keleti felének birtokba vétele és ez teljes mértékben sikerült. Bármelyik más nemzet történettudománya erről a mindennél fontosabb hadjáratról és Árpád diplomáciai és hadvezéri teljesítményéről hadtörténeti könyveket produkált volna. A honfoglalás egészéről önálló magyar hadtörténeti mű azonban mindezidáig nincs. V. Mihelyt a vonuló csoport túlhaladt a Kárpátokon, azonnal megkezdte a települést. Amerre ez a csoport vonult, mindenütt ott találjuk Becsét, a Jordánvölgy egykori híres és dicsőségteljes városát. Nagybecskerek, Kisbecskerek, Törökbecse, Óbecse, Dunavecse, Szigetbecse, Pécset, Becsehely és Becsmen, világosan jelölik, és mutatják a dunai csoport útirányát. A vereckei csoport becsei különítménye pedig, amely Árpád testőrségét volt hivatva szolgáltatni, Tiszabecsén és Bessén telepedett le. A két csoport Csepel szigetnél találkozott és kétségtelen, hogy Árpád Szigetbecsén ütötte fel sátorát és ez volt a Magyar Birodalom első székvárosa. A tátosok töltvén be az összes tisztségeket, természetes, hogy községek alapításánál és földosztásnál elsősorban önmagukról gondoskodtak és így a föld legnagyobbrészt a tátosoké lett. Így alakultak ki a nagy papi birtokok, amelyek a tátosok kiirtásakor természetszerűleg szálltak a keresztény papokra. Ra isten tiszteletét bizonyítják a következő községek: Rad, Rád, Rafia, Radon Radonovác, Radince, Radna, Ráth és Rátót. A holdisten emlékét hirdetik: Holdvilág, Hódas, Hódosfalva és Hódász. VI. Keddnek szentelt helynevek voltak: Tardoskedd, Göd és Gyüd. A bálimádás túlnyomóságát egész sereg falu neve mutatja: Bálványos, Bél, Bélád, Magyarbél, Bélvata, Bélapátfalva, Bakonybél, Ipolybél, Pélmonostor és Felsőpél. Adon isten nevét viseli: Dunaadony, Tiszaadony, Éradony, Nyíradony. Őstör vagy Istár istennőnek volt szánva: Alistál, Főlistál, Assztonyfa, Asszonyfalva, Asszonynép, Eszterháza, Esztergom, Eszteregnye. Kómán emlékét őrzi: Kámon, Kám, Kálmáncsa. Kámánra vonatkozólag azért találunk ilyen kevés helynevet, mert ennek az istennek az oltárai nem községekben, hanem a szent ligetekben voltak felállítva. Így Cegléd, Szentgál és Öcs határában ez ma is kimutatható. Ezenkívül természetes, hogy mivel a tótosok Kámánt tartották fő istennek, a keresztény papok ennek emlékét igyekeztek elsősorban megsemmisíteni, amit legkönnyebben úgy véltek elérhetni, hogy a Kómán községek nevét, miként Kómán napét, Szombatra változtatták. Megcáfolhatatlanul bizonyítja ezt Szombathely példája, amely város nevét a keresztény papoknak sikerült annak idején Kámánról Szombathelyre változtatniok, de a nép a város egy részét ma is Kámonnak nevezi. Azért bizonyos, hogy minden község, amelynek nevében a szombat szó benne van, eredetileg Kómán volt. A keresztény papok minden pogány istenre vonatkozó helynevet ilyen módon akartak eltüntetni, de szerencsére eleinte kevesen voltak és kezük nem ért el mindenhová, később pedig szlávok és alacsony műveltségű emberek lévén, nem értették, hogy mit is jelentenek azok a nevek. Nyilvánvaló, hogy eredetileg Ra istenről volt elnevezve minden község, amelynek nevében a "vásár", Bálról, amelyikben a "szerda" és Istárról, amelyikben a "péntek", vagy a "boldog asszony" szó benne van. A 13. században divatba jött az egyházban a szentté avatás, ettől kezdve a községek védőszenteket kaptak, akikről nevezni is kezdték őket. Természetesen ennek a szokásnak is első sorban a pogány vallás emlékeit őrző helynevek estek áldozatul. A radvány és bálvány nevekkel kapcsolatban tudni kell, hogy mint az angol "wane" szó bizonyítja, a ván ős eredetű iráni szó, mely fogyást, halványulást jelentett: ebben az értelemben átvétetett a turáni nyelvekbe és ilyen jelentéssel meg van a magyar nyelvben is "ványadt" alakban; de az ősmagyar nyelv használta ezt a szót átvitt értelemben az élettelen emberi alak, vagyis a mai szobor jelzésére is. Radványban tehát Ra-, Bálványos községben Bál-, Öttevényben {Istár-ván} Istár-, Dévényben és Dévabányán pedig Déva gonosz lélek szobra állt kőből, vagy fából faragva. A kapubálvány szó viszont elárulja, hogy a régi magyarok a kapukat tartó oszlopok végére egy-egy bálfejet faragtak. Ennek a kapubálványnak hivatalos dogma szerint ugyanazon célja és jelentősége volt, mint az assyr királyok kapuiban felállított emberfejű és oroszlántestű szárnyas kőszobroknak: védték a házat minden ellenségtől, főleg a betolakodni akaró rossz lelkektől, a déváktól. Rátót jelenti Ra isten papját. A tót szó u.i. nem más, mint a tauta, vagy tautó, a mai tudós szó összevont alakja, melyet a kosi nép már Kr.e. 5 ezer évvel isi így rövidítve használt, amit az egyiptomi Toth isten neve bizonyít. De vidéki nyelvjárás ma is taumak mondja. A tót szóból lett a tát István korában ugyanis az egész tátos kaszt felnőtt tagjait kiirtották . A papságot egy rövid német korszak után kizárólag szlávokból toborozták és a nép előtt tehát minden tót szláv lévén, a tót szót átvitte az összes Tót nevű családok ősei e szerint nem szlovákok voltak, mint általában, hanem tótosok, azaz papok. A községek elnevezésénél megemlékeztek a tótosok az ősi birodalom régi nevéről is, így kapta nevét Kocs, Kocsárd és Kosd. Néhány szó személynévként is használtatott és mint ismeretes, a Szerbia ellenharcoló magyar sereg vezére is Kus volt. A tótosok azonban nemcsak a zend és a föníciai vallás alakjait őrizték meg helyneveikben, hanem áthozták ide Elő-Ázsia talán valamennyi tartományának, folyójának, hegységének és főembereinek neveit is. Néhány példa: Előázsiai alakjuk Mai alakjuk helynevek Abana Abony Aba Bana Bán Arad Arad Aramos Aranyos {Orontes} Arichleon Oroszlán {Leontes} Arba Orbó Árpád Árpád Arpaxad Árpás Árvád Árva Belye Béllye Bénye Böny Bered Pered Parád Boród Bród Beth-Horon Bodrog Betti-Lechem Bethlen Betti-Sán Csány Beth-Semes Szemes Galilea Galla Gálya Gyalla Beth-Peor Perhete Bezek Bezzeg Pestek Gáza Kaza Bosra Borsa Bars Gennesár Kenese Geon Gyón Gyán Borsod Borsava Gerár Gara Bugas Bugac Gerasa Gerecse Charran Garam Géres Geresd Csanak Csarkó {Kabán} Gézer Keszi Csanak Gecser Csurgó Gecse Cor Csór Röcsöge Cun Cun Gileád Kiliti Dabbas Dabas Golán Galánta Damesk Damóc Gomora Gömör Damascus Demese Dömölk Dömös Dömsöd Gyömró Gyömöre Haleb Haláp Hamat Homod Temes Tömös Komádi Komját Dán Dán Dános Dány Hamoth-dor Homoród Heth Hetény India Indija Tany Istár-Karcaim Dedán Déda Dada Dad Eszteregnye Esztergom Jordán Járdán Nyitra {X} Mamre Monor Kádes Kajdacs Média Mehádia Gajdos Medgyes Godisa Medina Medina Kála Kaál Kálla Kálló Káloz Maakah Makó {XX} Mesech Mecsek Kalocsa Kalota Mishal Miskolc Mohacs Mohács Náva {Basásban} Náva Karta Kartal Harta Hartyán Paddán Padány Kerak Kerka Patona Battonya Görgő Gyergyó Fadd Fóth Kir Kér Pátka Pataj Kirjóth Gyirót Lagas Lugos Pekod Pákozd Pankota Libanon Libánfalva Görgény Berény Baranya Berénd Báránd Beremend Parrán Lod Löd Cegléd Pisga Pozsga Pozsega Lád Léta Ráma Ruma , Salca Zsolca Sajda Csajta Luz Luc Saleka Szalók Szalka Ust-Urt Luzsok Lozsnica Losonc Huszt Samária Somorja Sáron Sáró . Zabulon Szabolcs Szaplonca Seba Csaba Sabác Soponya Sela Sellye Zarepta Zalata (palesztinai folyó) Salló Szalonta Szalánta Zala Zilah Zebulon Zemplén Sagun Zágon Záhony Csepel Zered Szered Sichem Sümeg Zereda Szereda Sihor Sukoró Ziph Cip Sin Sin Szinna Szepezd Sodorna Szatmár Szatymaz Szepsi Szepes Zsepcse Sur Surány Zoár Szaár Szekszárd Timnah Tihany Tirzah Tartsa Tarcal Tob Tab Dab Uz Uz Baladán Balaton {XXX} Gaál Gál Gálos Hadad Hadad Ladán Ladány Letenye Perez Perecsény Pércs Teres Teresva Pereszlény Derecske Unni Uny Zemira Szemergi {X} A Nyitra név fordítottja a Jordán szónak. E város Nitrava alakban egy Kr.u. 871-ben kelt iratban már szerepel, mint egyesek állítják. De ennek az iratnak csak egy tizenegyedik századbeli másolata van meg a bécsi levéltárban, amelynek bizonyító erejét kétségbe kell vonnunk, annál is inkább, mivel a nitrava szó szlovákul nem jelent semmit. {XX} A magyar nép körében még ma is használt a /következő mondás: annyira van, mint Makó Jeruzsálemtől. Ennek a szólamnak nagy őstörténeti jelentősége van, melyet azonban ma már alig ismernek. Maakah vagy Makó egyik fontos állomása volt az Egyiptomból Gázán és Jeruzsálemen át Ninivébe és Babilonba vezető karaván útnak. Mivel a város a sivatag szélén feküdt, a karavánok jövet is, menet is hosszabb pihenőt tartottak és a sivatagi útra magukat vízzel és élelemmel ellátták. Makó 160 kilométerre van Jeruzsálemtől, azért a karavánok ezt a távolságot mértékegységül használták és három napi járóföldet értettek alatta. {XXX} A Balatont a honfoglaló magyarok, mint a Gennesárral azonos nevű Kenese falu elhelyezkedése mutatja, azt először Kenesei tónak nevezték. Valamivel később egy Baladón nevű úrtól, aki a tó mellett nagy birtokot és vele együtt a tóból is nagy részt kapott, e tó a Baladán tava nevet nyerte. Hasonló kifejezéssel ma is találkozunk ott: így lehetséges, hogy Vörös Berény határában a Balaton egy partrészletét ma is Buda-tavának nevezik. Hunfalvi a Balaton szót a szláv blato-ból {mocsár} származtatja. {!?} De nemcsak községek, hanem azok határrészeinek, vagy dűlőinek nevében is sok ősvallási és őstörténeti adatot találunk. Példa erre Szentgál község határrészeinek elnevezése, melyek az ottani ref. lelkészi hivatalban levő, egészen II. Endre koráig visszanyúló okiratok tanúsága szerint már a nevezett király idejében is ugyanazok voltak, mint ma. Az ősvallásra vonatkoznak: Kámán berek, Kámán kút és Boncsod. Elő-ázsiai helynevek emlékei: Üsti hegy, Mecsek hegy, Nyirma domb, Hajag hegy, Gella-patak. Tobán, Hermán, Luca, Pankozda, Homod, Csurgó patak és Panasok. Szíriai család-, főleg királyi neveket őriznek: Gál, Gogyor, Barkutszéki, Mögszék. E nevekkel kapcsolatban némi magyarázat szükséges: a Kámán berek egy magaslaton terül el, gyönyörű kilátással a hegyekre és falvakra. Benne a tátosok Kámán istennek fehér lovakat áldoztak. Borscsod és Kámán berek közelében honfoglalás kori boncok birtoka volt. Üsti hegy a Káspi- tenger keleti partján levő Ustra, a turáni haza egyik részére emlékeztet. Mecsek a Kaukázus hegység délnyugati csoportjának emlékét őrzi. Nyirma domb a jordánvölgyi Nimrah, Beth-Nimra {Párduc háza, innen a Nemere szél neve is} nevét viseli, amely város arról nevezetes ma is, hogy a domb alatt, amelyen épült, a száraz Palesztina leggazdagabb forrásai fakadnak. A szentgáli, nyirmadomb alja is tele van bugyogó forrásokkal és csörgedező patakokkal. A Hajag hegy és a Gella patak eredetileg Galilea, vagy Gella nevet kapták: idők múltával azonban a patak neve Gella, a hegyé pedig Gaja lett. Ezen utóbbin a népnyelv fordított egyet és így a gaja-ból ajág lett, végül Hajag formálódott. Mint a tatárországi Dzselala helynév bizonyítja, a Gella, vagy Galla név turáni eredetű és a Galilea nevet a kosiak adták Észak-Palesztinának. Tobán a kaukázusi Tubát, Hermán a híres Hermon hegy, Pankozda pedig Pehod emléke. Homod nem más, mint Hamath, vagy Harcod az ős haza, azaz Szíria magyar neve. Csurgó forrás és patak itt az őshaza Csatak nevű folyóját képviseli. A Szentgál szóban a Gaál, előkelő föníciai és babiloni személynév {lásd Bírák. ,9-. 26.}, eredetileg a Hold isten feleségének a neve és semmi köze nincs a nyugat-európai kelta, gall, gael vagy gallen szavakhoz. Gogyor Gog-, Barkutszéki Barkos- {Ezsdr. 2-53.}, Mögszék, Magog nevű régi magyar királyok nevét és emlékét őrzi. Az elő-ázsiai helynevek fenti bemutatása nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a gyűjtemény csak egy részét képezi azoknak a helyneveknek, amelyek Szíriából a mai hazába áthozattak, mert egyrészről az összes szíriai községek neveit ma már nem ismerhetjük, másrészről pedig a mai helynevek nagy része a több ezer éves nyelvfejlődés folytán olyan elváltozást szenvedett, hogy bennük a szíriai helyneveket sok esetben már felismerni alig lehet. Ezen gyűjtemény azonban minden elfogulatlan embert meggyőzhet arról, hogy mindazon helyneveink, amelyek eredetét egyéb módon könnyen és világosan megfejteni nem tudjuk, Szíriából származnak: továbbá, hogy téves. felesleges, sőt a magyar kultúrában méltatlan is az a törekvés, mely minden érthetetlen helynevünkben szláv eredetet szimatol. Lehetséges, hogy a fenti összeállításban egyesek a következtetésekkel nem értenek egyet, de ez magát a lényeget, az őshazák mellett felhozott bizonyítékok értékét nem érintheti. Ezzel a tátosok akár szándékosan, akár véletlenül, ezekkel mentették meg a magyar nemzet tízezer évvel ezelőtti történetét, vallását, kultúráját az enyészettől. Ha a Szíriából áthozott földrajzi és vallási helynevek eloszlását a térképen megvizsgáljuk, tisztán áll előttünk, hogy nincs Magyarországnak egyetlen vidéke, zege vagy zuga, amelyekben e nevek valamelyikét meg ne találnánk. Miután pedig bizonyos, hogy e helyek mind honfoglaláskori települések. Kétségtelen, hogy a honfoglaló magyarság nagyszámú, hatalmas nemzet volt, mely rögtön meg tudta szállni az egész országot. Szlavóniát és a Morva mezőt is beleszámítva. Ezt a tényt különben Bölcs Leó is megerősíti, mondván: a magyar nagyszámú nép. VI. Összehasonlítva Árpád Magyarországát Európa akkori államaival, joggal állíthatjuk, hogy népe műveltebb volt - a görögöt kivéve - Európa minden népénél: katonai és politikai szervezet tekintetében pedig valamennyit felülmúlta. Árpád legalább 400 ezer begyakorolt harcost tudott fegyverbe állítani, ezt azonban csak védelemre használták. Esztelen hódítás helyett tehát Árpád csak akkora területet foglalt el, amekkorára népének szüksége volt: de ezen a területen minden előfeltételt megteremtett arra, hogy az ország Európa leghatalmasabb állama, lakossága pedig a világ megelégedett népe legyen. A magyar népnek azonban akkor is megvolt és ma is megvan az a különleges sajátossága, hogy uralkodója, vezére kezébe helyezi magát, aki azután ha bölcs, nagy és széles látókörű ember, felvezetheti a hatalom, jólét és műveltség legmagasabb fokára, de viszont ha gyenge, önző, kicsinyes vagy éppen rosszindulatú, lesüllyesztheti a züllés és nyomorúság minden poklának fenekére. Az új hazában Árpád - sajnos - kevés ideig uralkodott, a bánhidai csatában elvesztette három hős és hozzá hasonló fiát, sőt maga is halálosan megsebesült. Utolsó, akkor még kiskorú fia, Solt már nem ismerte e küzdelmet és szenvedést. Ő a hatalom és dicsőség fényében fejlődött férfivá, azért nem fejezte be azt a gigászi művet, melyet apja már majdnem készen kezébe adott. Ugyanezt mondhatjuk Taksonyról és Gézáról is. A honfoglalás céljából a nemzet minden épkézláb fia fel lévén fegyverezve, Árpád után már nem született olyan kemény egyéniség, aki ezt a szörnyű erőt korlátok közé szorítani és az építőmunka mezejére visszavezetni tudta volna. Megelőző katonai műveletbe kezdett sok vezető ember, és ez - tévesen - mint zsákmányszerző hadművelet került bele a magyar történelembe. Ez bizonyos fokig magával hozta az általános eldurvulást és az erkölcsök romlását. Az államvezetés gyengeségének jelentkezett egy nagyon veszélyes következménye: a tátosok teljesen elvesztették a nép felett eddig bírt hatalmukat. és tekintélyüket.Tudjuk, hogy a magyar nép és a tátos kaszt között a szíriai vallás felvétele után a lelki összhang örökre megszűnt. De amíg a vezér függőségben tartotta a tátosokat; addig az utóbbiak teljesítették kötelességüket, a nép pedig engedelmeskedett nekik így az államrend biztosítva volt. A honfoglalás után azonban, mint a helynevekből következtetni lehet, a tátosok túl sok birtokot foglaltak le maguknak és minden idejüket birtokaik kezelésének szentelték: ugyanakkor a túl nagy jólét élvezetében a nép szervezését, tanítását és fegyelmezését elhanyagolták, holott arra éppen most a legnagyobb szükség lett volna. A magyar nép eddig nem szerette, most meg már irigyelni és gyűlölni kezdte a vezető osztályt. A tátosok gyalázásának emléke ma már félreértett mondás: kása nem étel, taut {tót} nem ember. A tátosok vallása ellen kitört ingerültség terméke pedig a hét isten káromlása, amely szokás ma is él a nép száján csorbítatlan mértékben. A nagy jólét következtében most ismét megjelent a szörnyű veszély a nemzet felett amely Szíriában {Syriában} egyszer már {a kusi birodalom bukásáról van szó} a sír széléig vitte; de a tátosok most sem vigyáztak jobban, mint akkor, könnyelműségükkel előidézték a nagy katasztrófát, amely először is őket követelte áldozatul. A rend felborulásának fő okát, mint mindig, azelőtt és azóta is, az uralkodók gyengeségében kell keresnünk: de amikor Géza trónra lépett, ő minden felelősséget a tátosokra hárított és ahelyett, hogy ezeket kényszerítette volna a hivatásukhoz való visszatérésre és kötelességeik teljesítésére, egy másik vallásban és idegen nemzetiségű papokban vélte az államrend támogatását megtalálni. Ezért a vallásért és papjaiért nem kellett messzire fáradnia. Amikor a magyarok a mai hazát újból megszállták, illetve az ősi hazába visszatértek, itt kevés számú germán és szláv lakosságot találtak, amely már keresztény volt és nagy többségében a keleti egyház szervezetéhez tartozott. Mihelyt , a magyar nép ezzel a vallással közelebbről megismerkedett, azonnal az ő régi zend vallását vélte benne viszontlátni és azért azt eleinte nem is keresztény, hanem zendi vallásnak, templomát pedig zend-eg-háznak nevezte. A zend szó aztán a magyar nyelvben értelemváltozást szenvedett, amennyiben hosszú időn át a régi okmányokban zent, újabban szent alakban átvette az zend szó jelentését, mialatt az utóbbi elavult és többé nem használtatott. A magyar szent szó eszerint nem a latin sanctus, sem a szláv svata szó elferdítése, amint a nyelvészek képzelik. A tótosok elvesztvén a nép felett bírt hatalmukat, a nép, ahol alkalom kínálkozott, belépett a keresztény egyházba, vagy legalább is érdeklődött iránta és eljárt szertartásaira, amelyek inkább hatottak lelkére, mint a föniciai {syriai} vallás mészárszékre és kocsmára emlékeztető áldozásai. Ez az állapot zavartalanul fennállt Géza uralkodásának kezdetéig, amikor válaszul Gézának előzőleg a német császárhoz küldött követségére - a császár követei, köztük Pilgrim passaui püspök, jelentek meg a fejedelmi udvarban és egyrészről a nyugati kereszténység terjesztésére kértek engedélyt, másrészről Gézát és főembereit ennek az egyháznak igyekeztek megnyerni. A magyar nép és főemberei azonban idegenkedtek Pilgrim egyházától és bár a püspök ebben a tárgyban a pápához intézett levelében 5 ezer magyar megkeresztelésével dicsekszik tekintettel az ő hírhedt okmánygyártó tevékenységére - ezt a különben jelentéktelen számot is túlzottnak kell tartanunk. A magyar nemzet idegenkedésének a nyugati kereszténységgel szemben nagy és mélyreható okai voltak: 1.) A keleti egyház sokat foglalkozott akkor is az ördögökkel, angyalokkal és védő szentekkel, amely fogalmak az eleve elrendelés, -tisztítótűz, testi feltámadás-, és a megváltó tanával együtt a zend vallásból vétettek át a kereszténységbe és mint ilyenek a magyar nép előtt már évezredek óta ismertek voltak: ellenben a nyugati egyházban teljesen a szűz istenanya mystériuma helyeztetett előtérbe és erről a magyar nép előzőleg keveset hallott. 2.) Mivelhogy a keleti egyház alárendelt viszonyban volt a görög császársággal, papjai szerényebben léptek fel a hívekkel és a világi hatóságokkal szemben, mint a nyugatiéi, akik minden téren az egyház és a papi rend elsőségének igyekeztek érvényt szerezni, azért a magyar nép csak a tátosokat (tótosok) látta bennük német kiadásban. 3.) A keleti liturgia teret engedett a nemzeti nyelvnek és a papság a görög misétől eltekintve tiszta nemzeti alapon állt: ellenben a, nyugati egyház iskolába, törvényhozásba, törvénykezésbe és a közigazgatásba is belevitte a latin nyelvet, a nemzeti nyelvet tehát minden térről leszorítani igyekezett. 4.) A keleti papok nem rendelkeztek olyan nagy vagyonnal, mint a nyugatiak, azért a nép társadalmi és gazdasági téren is közelebb állónak tartotta őket és inkább bízott bennük, mint a nyugatiakban. 5.) A keleti egyházban volt még sok a görög műveltségből és ezen át a nagykultúrájú magyarságnak még lehetett volna tanulni Bizánctól: ellenben ugyanakkor Nyugat a legsűrűbb sötétség korszakát élte és csak a keresztes háborúk folyamán Bizáncban nyert erőt az újjászületéshez. 6.) A keleti egyházzal együtt járt bizonyos athéni demokrácia, amely Európában akkor leginkább megközelítette az eszményi magasságban álló magyar népi egyöntetűséget és szabadságot: ellenben a nyugati egyház ebben a korban már fő terjesztője és melegágya volt a hűbériségnek és jobbágyságnak, azaz a nemzet és társadalom kasztokra való osztásának. Mindezt látta és tudta a királyi család, tudták a főemberek, tudta a nép, sőt tisztán állt a helyzet a tótosok előtt is: azért nyugodt megfontolás közben, önzetlenség és fajszeretet érzetében bizonyára találtak volna olyan megoldást, amely mellett a vallásváltoztatással nem kellett volna elveszni a nemzet szabadságának, nyelvének, vagyonának és tízezer esztendős kultúrájának. A kifejlés a maga természetes útján haladt előre, amikor az a bizonyos, évezredek óta ismert királyleány megjelent a színtéren, egy mosolyával megállította az ár folyását és olyan mederbe terelte a magyar nemzet történetét, ahol ez a nemzet a cím- és rangkórság, a nagybirtok, a vagyoni, nemzetiségi és felekezeti tagozódás millió hínárja között vergődik, szenved, nyomorog és ezek miatt igazi erejét, tehetségét és erényeit érvényesíteni nem tudja. Mikor Pilgrim püspök megjelent Géza udvarában, a nemzeti érdek azt követelte, hogy a keresztény vallás felvétele erőszak nélkül, a nép vágya és ízlése szerint és mindenekfelett a tátosok bevonásával menjen végbe. Géza maga, mint a források bizonyítják, nem sokat törődött sem a pogánysággal, . sem a keleti, sem a nyugati kereszténységgel: de az utóbbi mellett döntött, mert tudta és látta, hogy az általa tervezett alkotmányváltoztatást csak ennek az egyháznak a segítségével lesz képes végrehajtani. A magyar alkotmánynak, mint tudjuk, eddig alappillére volt az uralkodócsalád tagjaira korlátozott szabad királyválasztás jog. Géza azonban fiát, Vajkot akarván utódául megválasztani, mivel erre az akkor körülmények között kilátása nem volt, elhatározta, hogy az alkotmányt megváltoztatja, azaz önmagára ruházza az utód kinevezésének jogát. Az uralkodóház tagjai közül csupán Vazul támogatta Vajkot, azért Géza elhagyta Székesfehérvárt, a magyar törzs fővárosát és székhelyét áthelyezte Esztergomba, hogy közelebb legyen Vazulhoz, aki Nyitrán tartózkodott, és a bajor határhoz, ahonnan akkor már csapatokat várt a netáni felkelés leverésére. Azután udvarából eltávolított minden magyar testőrt és főembert, akinek helyét német és olasz lovagokkal töltötte be. Végül családi összeköttetés tekintetében is teljesen a külföld felé tájékozódott, amennyiben leányai közül egyiket férjhez adta a velencei doge, másikat pedig a lengyel király fiához, míg saját fia, Vajk számára Henrik bajor herceg apácának nevelt leányának, Gizellának a kezét kérette meg. VII. A történetírók panaszkodnak, hogy Géza és Szent István korára vonatkozólag ; kevés hiteles adattal rendelkeznek. Hogy azonban mégis összefüggő történeti művet nyújthassanak, forrásul felhasználják a magyar és külföldi krónikákat, mondákat, legendákat. Azt megállapítani egyáltalán nem lehet, hogy közöttük melyik a valódi és melyik a hamisítvány. Ezek a "források" egymástól nagyon eltérnek, de valamennyiükre el lehet mondani, hogy nem történeti adatokat, hanem tanúvallomásokat tartalmaznak. Géza és Szent István kora az őstörténet körébe tartozik, azért róla csak őstörténetet lehet írni, mely a történet főbb eseményeit csak elmosódva mutatja.  http://szibilla.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=92&Itemid=78